|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gáti Gábor 1997. június 8.Jún. 8-án, vasárnap Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter kíséretével Illyefalván folytatta erdélyi látogatását. Részt vett Sepsiillyefalván Mikszáth Kálmán mellszobrának leleplezésén és az emlékmúzeum felavatásán. A miniszter Magyarország ajándékaként átadta Mikszáth Kálmán mellszobrát, Gáti Gábor alkotásának hasonmását. Az író ugyanis húsz éven át Illyefalva képviselője volt. Kató Béla lelkész az emlékház létesítésének történetét vázolta fel. Az újjávarázsolt Séria-kúria fogadja magában az emlékmúzeumot, ahol megnyitották az Ipolytól az Oltig című állandó kiállítást. Ugyanitt lesz nemsokára Jókai és Szabó Dezső emlékkiállítás is. Az újjáalakított épület otthont ad a Kulturális Vállalkozói Központnak is. Kató Béla bemutatta Illyefalva létesítményeit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./2016. február 13.Csűry Bálintra emlékeztekCsűry Bálint nyelvészprofesszora emlékeztek szülőfalujában, Egriben születésének százharmincadik és halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából a helyiek és máshonnan érkezett tisztelői. Tegnap a helyi kultúrotthonban Nagy Andrea, a Csűry Bálint Általános Iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket, kifejezve örömét, hogy ilyen nagy számban jöttek el a falu nagy szülötte emlékére szervezett ünnepségre. Gáti Gábor felolvasta azt a verset, amit nagymamája írt egykoron Csűry Bálint emlékére. Muzsnay Árpád, az EMKE vezetőségi tagja köszöntötte a magyarországi Tolcsváról érkezett Kárpátok Gyűrűjében Alapítvány képviselőit, akik 2750 kötetből álló könyvadományt hoztak az iskolának. Szabó Elek, Egri község polgármestere elégedetten szólt arról, hogy egyre rangosabb eseményeket szerveznek a Csűry-életmű megismertetésére. A világszerte ismert professzor emlékét Egriben emléktábla és szobor őrzi és róla nevezték el az iskolát. A megemlékezésen három előadás hangzott el, mindhárom Csűry nyelvészi munkásságát méltatta. Kiss Kálmán röviden ismertette Csűry életútját, kiemelve a Szamosháti Szótár jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy Csűry nemcsak nyelvész volt, hanem kiváló pedagógus is, aki példaképe lehetne a mai pedagógusoknak. „Eleget tudunk-e tenni az elvárásoknak? — tette fel a kérdést Kiss Kálmán. — Vagyunk-e eléggé példamutatóan vallásosak, tiszteljük-e eléggé a reánk bízott és nevelésre szoruló diákot, kellő empátiával tudunk-e együttműködni a szülőkkel, a kollégákkal, eleget tudunk-e tenni az adminisztratív kihívásoknak? Mindennapi és mindenkori kötelességünket betartjuk-e, emberismeretünk kellően megalapozott és személyre szabott-e, hisz az ismeretátadásnak csak akkor van értelme, ha az kölcsönös. Az alapos tudás elsajátítása csak tudományos alapismeretek átadása által lehetséges. Ösztönözzük-e eléggé tanítványainkat, hogy elmélyüljenek a tudomány világában, hogy majdani felnőttként olyan tudományos munkákban, felfedezésekben és újításokban vegyenek részt, amelyek egész nemzetünk, sőt az emberiség szolgálatába állíthatók?” Lovas János a Szamosháti Szótár jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy minden későbbi nyelvészeti tanulmány erre a kétkötetes műre vezethető vissza. Mára már bebizonyosodott, hogy nem lehet úgy beszélni a nyelvészetről, hogy ne vegyük figyelembe a tájnyelveket, a népi kifejezéseket és azok értelmének a jelenig tartó fejlődését. Lovas János is sokat foglalkozott és foglalkozik ma is nyelvészettel, a szamosháti személynevekkel és azok használatával. Munkájának elismeréséül 2000-ben Budapesten megkapta a Csűry Bálint Emlékplakettet. Bondici Nicolae helytörténészként sokat foglalkozott és foglalkozik ma is Csűry-kutatással. Kutatási eredményeit egy magyar és egy román nyelvű kötetben közölte. Azt vallja, hogy Szatmár megyében nem írhat helytörténeti munkát az, aki nem beszéli a magyar nyelvet. A továbbiakban a résztvevők megkoszorúzták a Csűry Bálint-emléktáblát és az iskola udvarán lévő szobrot. A szobornál Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese rövid beszédében arra figyelmeztetett, hogy minden gyerek büszke kell legyen szüleire, minden közösség elődeire, az egrieknek büszkéknek kell lenniük Csűry Bálintra. A résztvevők végig járták a felújított és kibővített iskola folyosóit és tantermeit, a megemlékezés a himnusz eléneklésével ért véget. Elek György. frissujsag.ro 2017. március 27.Bartók Bélára emlékeztek SzatmárnémetibenSzavalattal, népdallal, hegedűjátékkal és egy izgalmas előadással emlékezett a szatmári Bartók Béla Egyesület a névadó zenei zseni születésnapjára. Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmiklóson született március 25-én. 2017-ben március 25-én Szatmárnémetiben, a Szatmári Művészeti Iskola dísztermében emlékeztek a magyar zeneszerzőre, zongoraművészre, népzenekutatóra, a közép-európai népzene nagy gyűjtőjére, a róla elnevezett kulturális egyesület tagjai. Mint Bertók Béla egyesületi elnök köszöntőjéből kiderült, 2011. óta minden évben megemlékeznek az évfordulóról egy-egy vendégelőadó segítségével. Idén a Szatmárnémetiből elszármazott, jelenleg a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen oktató Dr. Csendes László tartott előadást Bartókról. Beszélt arról, hogy napjainkban, az azonnali elévülés időszakában hogyan viszonyulhatunk Bartók Béla munkájához és szerzeményeihez, szó volt a zenei nyelvezetekről, amelyet a zseni saját meglátása szerint alakított és szóba került az az elmélet is, mely szerint az ünnepelt Asperger-szindrómás volt. Az esemény keretében Csendes László többször is megszólaltatta hegedűjét, hol egyedül, hol Kovács Emőkével párban. Schuller Elza tanítványai – Farkas Arabella, Örmény Márk és Gáti Gábor – a Cantata profana mű alapját képező alapszöveget szavalták, úgy, ahogyan azt Bartók Béla is tette egykoron egy rádiós műsorban. Ifjú, tehetséges zenészek is felléptek, Mészáros Amanda Bartók által gyűjtött népdalokat énekelt és természetesen fellépett a Bartók Béla Egyesület kórusa is. szatmar.ro Erdély.ma 2017. augusztus 30.500 éves a reformációReformátus levéltárak Marosvásárhelyen A Marosvásárhelyi Református Egyházközség „nagylevéltára” A Marosvásárhelyi Református Egyházközség számára fontosnak tartott levelek megőrzésének igénye már a reformációt követő évtizedekben megmutatkozott. Ebből az időből származik ugyanis a levéltár legrégibb irata: János Zsigmond fejedelemnek a papi illetmények megfizetésére vonatkozó, 1567. január 16-i rendelkezése. Az írott források és az egyház által megszerzett jogok bizonyítékainak megőrzése a 17-18. század folyamán nemcsak tovább élt, hanem el is mélyült, amelyet a gondosan őrzött iratok folyamatossága is alátámaszt. A rendelkezésre álló forrásokban az archívum mint őrzőhely csak a 18. század második felében jelent meg, térbeli elhelyezéséről pedig egy 1829-ből származó jelentés tájékoztat. A referátumot Hegedűs Lajos lelkész és Kibédi Péterfi József tanácsos akkor állította össze, amikor a presbitérium megbízásából az egyházközség tulajdonában lévő levéltár és klenódiumok számára biztonságos helyet keresett. Eszerint a levéltár az ún. Kis köz melletti papi szállás felső emeletén egy kis szobában volt elhelyezve, nem biztonságos körülmények között. A levéltárra vonatkozó korai feljegyzésekből nem tűnik ki, hogy az iratokat valamiféle rendszerben őrizték volna, és készítettek-e hozzájuk segédletet. A levéltárban elhelyezett levelek nyilvántartásba vételéről is csak 1811-ből találunk adatokat. Az egyház főgondnoka I. Székely Márton, Koltsár Mihály és Minzer György presbitereket kérte fel ekkor az eklézsia leveleinek lajstromozására. Munkájuk eredményét nem ismerjük. A „M(aros)vá- sárhellyi Reformata Sz(ent) Ekklésia leveleiről” 1823 novemberében összeállított első ismert segédlet már időrendbe szedte a levéltárban őrzött közel száz iratot, illetve az anyagban keletkezett hiá- nyokat is feltüntette. Az újabb levéltárrendezést 1825 és 1828 között Soós György végezte el, amelynek során az iratokat megszámozta és egy mutatókönyvbe bevezette. Fáradságos munkáját a presbitérium 40 véka tiszta és ugyanannyi elegy búzával honorálta. Az ilyenformán rendezett levéltárat Hegedűs Lajos papi szállására költöztették, de az elkövetkező években fokozatosan elhanyagolták. 1846-ban Albert János lelkész és Keresztes Zsigmond presbiter a teljes levéltári állományt átfésülte, és részletes jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A jelentésükben rámutattak annak minden hiányosságára. A forradalmi események, illetve az azt követő korlátozások miatt ezek kiküszöbölésére nem volt lehetőség, ami egy 1855-ben felvett jegyzőkönyvből is kiderül. A levéltárat Hegedűs Lajostól átvevő és Kibédi Péterfi Károly megbízott levéltári felügyelőnek átadó bizottság tagjai mind „a három rendbéli thechakban lévő XXXI criptában az 1ső számtól 2281 számig regesztrum alatt lévő leveleket darabszám szerint” számba vették. Jelentésük alapján főleg az I., II., X. és XXVIII. kriptában voltak igen jelentős hiányok, de olyan iratokról is szó esett, amelyek nem voltak iktatva, és darabszám szerint adták át őket. A levéltár azonban ennél komolyabb beavatkozást igényelt. 1856 júniusában Péterfi Károly a presbitériumtól egy bizottság felállítását kérte, amely a levéltárban őrzött leveleket szétválogassa. A presbitérium 1857 januárjában Péterfi Károly és Antal Ferenc jegyző mellé Szathmári József városi levéltárnokot és Vadadi Fülep Lajos esküdtet nevezte ki, akiket ezzel egy időben a presbiterek sorába is felvettek. A megbízottak két hónap alatt végezték el feladatukat. Munkájuk során az iratok iktatását napirendre hozták, a feleslegesnek ítélt tételeket kiválogatták és – a presbitérium jóváhagyásával – megsemmisítették. Ugyanakkor felkérték a jegyzőt, hogy egy olyan indexet (névmutatót) állítson össze, amelyből kitűnjön, hogy „beadattak-e azok a levelek, amelyeket a tanács a levéltárnak keze alá a Repertoriumba iktatás végett, megtartani határozott”. Ezenkívül a tanácsülési jegyzőkönyveket mutatóval kellett ellássa, illetve arra is felhatalmazták, hogy a levéltárból kivett iratokat a kivevőktől visszaszerezze. A jegyzőkönyvek indexeinek elkészí- tését a jegyző hamar megunhatta, mert belőlük csak három készült el. A következő években a presbitérium az iratok kivételére vonatkozóan némi szigorítást vezetett be, de az anyagrendezésére továbbra sem fordított kellő figyelmet. A levéltár 1862-ben megint olyan állapotban volt, hogy Gáti Gábor levéltárnoki ellenőr, miután többször is rávilágított a rendszertelenségre, lemondott. A presbitérium 1863 májusában döntött a levéltár rendbetétele mellett. Erre a feladatra Ditső Lajos pénztárnokot és Farkas Elek jegyzőt kérte fel, akik igen lelkiismeretes és alapos munkát végeztek. Az iratokat 1863. február 1-jével bezárólag lajstromozták, a szekrények fiókjait megszámozták, hogy pontosan ki tűnjön, milyen sorszámú levelek találhatók bennük. A jegyzőkönyveket évszámok szerint rendezték, és egy teljesen új, sokkal praktikusabb indexet állítottak össze. Ezt Péterfi József esperes és Petri Ádám tanácsos vizsgálta felül. A presbitérium elé terjesztett jelentésükben az elvégzett munkáról igen elismerően szóltak: tisztának, igen jónak és célszerűnek mondták. Ugyanakkor – további rendszertelenség elkerülés végett – egy állandó levéltárnok alkalmazását is javasolták. 1874-ben, az épületben található füstelvezető cső megrepedése miatt a levéltár kis híján tönkrement, majd a Szent György utcában 1876- ban keletkezett tűzvészkor kellett a papi lakból sebtében kimenteni. A zsákokba, illetve ládákba beledobált iratokat az egyház által korábban megvásárolt Makariás-ház boltíves szobájába szállították át. Sajnálatos, de ez esetben érthető módon, az eddig fennállt rend megbomlott. Végleges tisztázását valószínű, hogy Ditső Lajos 1888-ban végezte el. Az iratok számára az egyházköség Mátyus István helyi asztalosmestertől 16 forintért egy levélszekrényt is vásárolt. A Makariás-házban 1896-ban tűzeset volt, és a presbitérium által elfogadott átépí- tési javaslat a levéltárról már nem rendelkezett. A Vártemplomba történő áthelyezését Vass Tamás lelkész és dr. Bernády György főgondok nem tartotta célszerűnek, így az iratokat az időközben bérbe adott boltíves helyiségből az épület bal szárnyának utolsó szobájába helyezték át. Vass Tamásnak a levéltár szakszerű rendezésére irányuló javaslatát (100 forintot kért, hogy azzal megfelelő segéderőt fogadhasson) a presbitérium elvetette, így a levéltár rendezését az 1900-as évek elején a Tóthfalusi József lelkész vezette presbiteri bizottság végezte el. Az akkori lehetőségekhez mérten modern szekrényekbe elhelyezett iratokat 1587-től 1902-ig tartalom szerint, 1914-ig pedig idő rendi sorrendbe rendezték. Utóbbiakat fascikulusba (vastag boríték) kötötték és külön fiókba helyezték el, azonban elmulasztották a felfektetett katalógusba bevezetni őket. Tóthfalusi lelkészsége alatt szívén viselte a levéltár sorsát, hiszen azt megfelelően őrizte és rendben tartotta. 1937-ben, amikor hivatalát Adorjáni Gábornak átadta, a történelmi értékű levéltár súlyos állapotára az átadási-átvételi bizottság figyelmét is felhívta. Tette ezt azért – mint azt az utódjához 1938. április 14-én írt leveléből olvashatjuk –, mert amikor előzetes tudta és hozzájárulása nélkül a levéltárat 1936- ban a Makariás-házból a Teleki-ház alagsorába, egy nedves, szűk, alig hozzáférhető helyiségbe költöztették, ez a történelmi értékéhez képest nem méltó helyre került. A négy szekrénybe elhelyezett, 5331-es sorszámot elért iratokon a költözés után alig négy-öt hónapra már meglátszott a nedves környezet okozta károsodás. Tóthfalusi még ekkor is hajlandó lett volna az anyagot tovább gondozni, de a presbitérium Farczádi Eleket kérte fel a levéltárosi feladatok elvégzésére. Ez a kezdeményezés azonban a történelmi események gyors váltakozása miatt abbamaradt. Az új hatalmi berendezkedés idején, 1941-ben megkezdett Vártemplom-felújítási munkálatok során újra felmerült a levéltár elhelyezésének kérdése. A tervezet értelmében a felújított kápolna első és második emeletén alakították volna ki a levéltárat, illetve az egyházi múzeumot. Emellett a presbitérium 1943-ban a levéltári anyag rendezését is napirendre tűzte. A főgondnok javaslatára, 120 pengő havi díj ellenében Sipos Béla nyugalmazott irodaigazgatót kérte fel a munka elvégzésére, aki pár hónap próbaszolgálat után teljesen megfelelő, képzett és szakértő munkaerőnek bizonyult. További tevékenységéről nem maradt fenn adat, de jó szándékkal feltételezzük, hogy megbízatásának eleget tett. A levéltár tervbe vett áthelyezése azonban nem valósult meg. A háborúnak és az azt követő politikai rendszernek az egyházközség életére gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt a sokat hányódott levéltár 1959-ben a Vargák bástyájának alagsorába került át, ahol szakszerű rendezésen is átesett. Az Erdélyi Református Egyházkerület marosvásárhelyi vidéki levéltára A szaklevéltárak működésének lehetőségét a 353/1957. évi román levéltári dekrétum teremtette meg, amely lehetővé tette, hogy a román állami levéltárak azonos szabályai szerint az egyházak történelmi értékű iratanyagaikat saját hatáskörükben őrizhessék. A törvény adta lehetőséggel élve az Erdélyi Református Egyházkerület 1959-ben egy saját levéltárszabályzatot dolgozott ki, amely már egy gyűjtőlevéltárhálózatot is magába foglalt. A tervbe vett kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi központok a környező egyházmegyék, illetve egyházközségek történelmi értékű iratanyagainak gyűjtőhelyéül szolgáltak volna. Kerethiány miatt később csak a kolozsvári központi és a marosvásárhelyi vidéki gyűjtő- levéltár kezdhette meg működését 1959-ben, illetve 1961-ben. Utóbbi a Marosvásárhelyi Ref. Egyházközség régi levéltárán kívül a Marosi, a Görgényi és a Bekecsaljai egyházmegyék iratait foglalta volna magába. A számottevő iratanyag megfelelő befogadóképességgel rendelkező és célszerű helyiségeket igényelt volna. A városi Néptanács építészeti és városrendezési ügyosztálya a levéltár részére – az alapvető levéltári előírásokat is figyelmen kívül hagyva – az 1958-1959-ben felújított Teleki-ház két alagsori termét utalta ki. Ez a döntés később számos irat pusztulását eredmé- nyezte. A kiutalt helyiségek rendbetételének, illetve az iratok rendszerezésének kimerítő és idő- igényes munkáját a Püspöki Hivatal által levéltárossá kinevezett Nagy Béla Ádám nyugalmazott lelkipásztor és Gáll Sándor egyházmegyei levéltáros végezte. Minden erőfeszítésük ellenére a levéltárat csak 1963-ban sikerült a Teleki-házba átköltöztetni. A hatvanas évek második felétől a levéltárosok munkájának nagyobb részét az Értekezleti Szakkönyvtár rendezése és szakszerű csoportosítása, a válóperek leltározása és lajstromozása, a Mátyus-alap, illetve az egyházmegyei közigazgatási iratok rendezése foglalta le. Az 1965. év folyamán a Bekecsaljai egyházmegye tíz egyházközségének 1927– 1950 között termelt iratanyagát szállították be a levéltárba, amely közül hetet még abban az évben fel is dolgoztak. A levéltárosok tevékenységét tudományos munkatársként dr. Farczády Elek is segítette. Az iratrendezés mellett némi anyaggyarapításra is sor került. 1971 októberében vették át megőrzésre a Marosi egyházmegye 1950-től 1964-ig terjedő iratanyagát, amelynek rendezését az újonnan alkalmazott Farkas Árpádra bízták. 1973 júniusában az új levéltáros felfektette a Kutatók jelenléti naplóját, amelyből kitűnik, hogy a Gyűjtőlevéltár a mostoha körülmények ellenére, évente több alkalommal négy-hat kutatót is fogadott. 1977- től Bartha Gyöngyvér látta el a levéltárosi feladatokat, aki Sipos Gábor főlevéltáros felügyelete alatt többek között a Marosi, a Görgényi, a Bekecsaljai, illetve a Ludasi egyházmegyék feldolgozatlan anyagának leltározását és lajstromozását végezte el. A levéltár 1987 szeptemberében a Teleki-ház keleti szárnyának emeleti helyiségeibe került. A nagy raktárhelyiség polcait 1989. június elején szerelték fel, amelyekre az egyházmegyék időközben palliumba kötött, kötegelt iratait helyezték el. Ezekre került fel ugyanakkor a Marosi egyházmegye 1962-1988 között, a Görgényi egyházmegye 1962-1968 között termelt és június 12-én átvett iratanyaga is. A rendszerváltozás utáni a levéltár egy új, de annál ellentmondásosabb időszakba lépett. Míg a kutatási és anyaggyarapítási lehetőségek terén jelentős előrelépés történt, addig az állagmegóvás a ’70-es évekbeli állapotokat idézett. A levéltár állapotának javulását a Teleki-házból a Makariás-házba történő átköltöztetése csak részben segítette elő. A történelmi értéket képviselő iratanyag megőrzése a fenntartó részéről ennél több odafigyelést és anyagi áldozatot igényel! Ötvös József ny. lelkipásztor Berekméri Árpád Róbert levéltáros / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
